World Stars

Minden amit a tini sztárokról tudni kell

4.rész

Miközben mentem fel úgy néztem körül a "házban" ami szerintem  nem is volt annak nevezhető. Minden össze volt nyomorintva. A földszinten csak a konyha meg a nappali volt. És annyi bútorral, hogy szinte alig lehetett mozogni. Már előre rosszul voltam, hogy mi vár rám az emeleten.

És tudjátok mi idegesít még? HA a három mostohatesóm követ! Figyelitek mostohatesók mondtam. Kemény mi?

De aztán el is felejtettem mert a kiscsaj hirtelen kielőzött és kinyitotta az ajtót. Na ja gondolhatnom kellett volna arra, hogy egy 13 éves kiscsaj még babázik. A szoba borzalmasan lányos volt. Szinte minden rózsaszín volt a bútorok pedig fehérek. Mint egy barbie baba háza. Nem vagyok fiús természet, de ez akkor is túlzás. Ráadásul tele volt minden játékokkal.

-Ez a te szobád?- fordultam felé szörnyülködve. Könyörögve vártam, hogy valaki azt mondja: Wic ez egy átverés. Mehetsz vissza Londonba a tökéletes életedbe.

-Aha- bólintott- Az ott az ágyad- mutatott az egyik sarokba. Meg sem lepődtem, hogy tele volt rakva babákkal

-Csúcs- sóhajtottam közben pedig ledobáltam a cuccaimat és elkezdtem az ágyamat kukázni. Amelyik kacat a kezembe került kicsit sem óvatosan a kiscsaj ágyára dobtam

-Hé mitcsinálsz?- kezdett el nyafogni és ki akarta tépni a kezemből a kacatját

-Ide figyelj törpe itt szabályok lesznek- fenyegettem. Mögöttem pedig a két srác vigyorgott. Az agyamra mennek- Nektek meg mi bajotok?

-Öhm ha jót akarsz ne kezdegess Mirandával- figyelmezetett Jake- Mindenre képes

-Nem félek egy törpétől- vontam vállat- És ha most megbocsájtotok kipakolnák- azzal felhúztam az orrom és elkezdtem kicsomagolni. Szerencsére sikerült mindent az én ízléseim szerint elrendeznem.

És aztán jött a vacsora. Elég ciki volt mivel muszáj volt az egész családnak eggyütt ennie.Nem nagyon akartam enni mivel Ric csinálta.

-Wicky egyél- szólt rám anya

-Nem vagyok éhes- vágtam vissza és össze kulcsolta a kezem

-Szóval Wic, hogy tetszik nálunk?- terelte el a témát Ric. Fogalmam sincs h minek akar jópofizni. Akkor sem fogom bírni ha megveszi nekem egész NY-ot

-Őszintén? Rühellek itt lenni- mondtam bunkón. Anya félre nyelt. A mellettem ülő Drake pedig megint el kezdett vigyorogni- Mondtam már, hogy agyamra mész?- fordultam felé

-Hidd el én is így érzek irántad. Azt hittem egy bombázó mostohatesóm lesz erre jöttél te- mondta flegmán. Ó most azt hiszi megsértett.

-Hát te sem vagy egy Casanova-én

-Na jó ezt most hadjátok abba- szólt közbe anya

-Igen irány lefeküdni. Holnap suli-mondta hozzá Ric. Suli? Ez most komoly

-Suli? Már holnap?- én

-Igen Ric volt olyan rendes és már be is iratott Jakék iskolájába- mondta mosolyogva anya és megölelte.

-Hogy ez a Ric milyen rendes- próbáltam nyálasan mondani. De inkább undorodva sikerül

-És most pedig családi ölelés- kialtott fel Ric. Mire Jake, Miranda, Drake és anya köré állt

-Kösz én ebből nem kérek- siettem el gyorsan. Dedósok...




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 26
Tegnapi: 22
Heti: 89
Havi: 1 560
Össz.: 726 268

Látogatottság növelés
Oldal: Drake Bell kitalált töri 4-
World Stars - © 2008 - 2024 - worldstars.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »